Kovács Sándor, mint egyéni vállakozó kezdte meg tevékenységét 2003. decemberében, 15 fős létszámmal, mely ma már 28 főre emelkedett.
Az egyéni vállakozás mellett, 2007-ben megalakult a VÍZÉP HOLDING Kft., melynek tulajdonosa Kovács Sándor ügyvezető igazgató, címünk és elérhetőségünk nem változott, azaz
Három építésvezető irányítása alatt cégünk 28 főt foglalkoztat, a folyamatosan növekedő igényeknek megfelelően a létszám dinamikusan nő. A cég tulajdonosa, egyben ügyvezetője több éves tapasztalattal rendelkezik a szakmában. Nagy figyelmet fordítunk arra, hogy a szakmunkákat jól képzett dolgozók végezzék.
Cégünk mobilis, telephelyünktől függetlenül az ország egész területén képesek vagyunk felvonulni.
A VÍZÉP HOLDING Kft. célkitűzése, hogy a folyamatosan növekvő és erősödő követelményeknek megfelelve, megrendelőink igényeit maximálisan kielégítsük.














